Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az adatvédelmi biztos bejelentette, hogy soron kívül vizsgálják a cég személyes adatkezelését.
Az Állami Autópályakezelő Zrt. felmondta a közte és a szolgáltatást üzemeltető Investech Kft. között fennálló szerződéses jogviszonyt, mivel nem sikerült megállapodnia a céggel az autopalyamatrica.hu és a ppo.hu felhasználóinak kártalanításáról. A kilencven napos felmondási idő leteltével nem lehet majd e-matricát vásárolni az említett szolgáltató weboldalán.
A PPO oldaláról kiderül, hogy a regisztráló a Centillion AG-val köt szerződést. A céget 2006 végén alapították, Svájcban van bejegyezve, és százezer svájci frank a jegyzett tőkéje. A Centillion magyarországi képviselője a PPO honlapját üzemeltető, illetve az adatkezelést ellátó Investech igazgatója, Simén Tamás. A cég jogi képviselője az Index annyit mondott, hogy a díjak levonása a mostani alapszabály szerint jogszerű volt. Azt csak a későbbi vizsgálatok fogják kideríteni, hogy valóban jogos-volt-e. A rendőrség szerinte tanúként fogja kihallgatni az érintetteket. Az ügyvéd annyit még hozzátett, hogy készek visszafizetni a pénzt, ha a hatóságok azt megállapítják, jogszerűtlen volt a levonás.